Vírusok, veszélyek és kockázatok tavaly és idén

Következő bejegyzés

A legelterjedtebb kártevők toplistáját immár bő fél éve a Win32/Bundpil féreg vezeti, amely külső adathordozókon terjedve valódi károkozásra is képes, hiszen a meghajtóinkról mind a futtatható, mind pedig a mentési Backup állományainkat törölheti. Második helyen egy újoncot fedezhetünk fel a decemberi összesítés során. A JS/TrojanDownloader.Nemucod trójai HTTP kapcsolaton keresztül további kártékony kódokat igyekszik letölteni a megfertőzött számítógépre. A program egy olyan URL listát is tartalmaz, amelynek link hivatkozásait végiglátogatva különféle kártevőket próbál meg letölteni ezekről a címekről, majd végül a kártékony kódokat a gépen le is futtatja. Említésre méltó még, hogy az automatikus programfuttatásról elhíresült INF/Autorun vírus sem tűnt még el a toplistáról, bár teljesítménye csak a tizedik helyre volt elegendő, a már több mint nyolc éve velünk élő vírusnak.

Az Antivirus blog összegyűjtötte a tavalyi év legfontosabb IT biztonsági történéseit, amelyből kiderül, hogy nem volt eseménytelen évünk a vírusok és biztonsági malőrök tekintetében sem. A legizgalmasabb incidenseket talán a zsaroló programok jelentették, ezek egyike volt a CTB-Locker, amely tavaly januárban számos magyarországi gépet fertőzött meg.

Ez vár ránk 2016-ban
Ma már mindenki számára jól látható hogy a technológia gyors fejlődésével és az internetre kapcsolódó eszközök folyamatos növekedésével egyre több és több embert fenyegetnek a célzott kibertámadások. Ez minden típusú vállalkozásra, iparágra vagy szektorra igaz. Következésképpen a biztonság már nem csak bizonyos embereket érint, hanem mindenkinek foglalkoznia kell a problémával.  Ezt a folyamatot tárgyalja a Trends for 2016: Biztonság(ban) mindenhol elnevezésű riport is, amelyet az ESET Kutató Laboratóriumában állítottak össze.

A Trends for 2016: Biztonság(ban) mindenhol jelentés legfontosabb témái:

  • Az IoT és a hálózatba kapcsolt eszközök, amelyek kihangsúlyozzák az olyan eszközök biztonságának kérdését, mint a testen hordható eszközök – még a hálózatra való csatlakoztatás előtt.
  • A zsarolóvírusok (ransomware) fejlődése, amelynek fókuszába a blokkolt fájlok helyett, a teljes eszköz megtámadása került.
  • A célzott támadások és a számítógépes kémkedés, mint a jövő potenciális fegyverei.
  • A globalizált kémprogramok és az átfogó akciók a kiberbűnözés elleni küzdelem kulcsfontosságú elemei
  • Haxposure – a vállalati adatok kiszivárgása és annak következményei
  • Következő lépés a mobilbiztonság területén és a jövőbeli védekezési stratégiák
  • Új biztonsági és adatvédelmi funkciók a Windows 10-ben
  • Létfontosságú infrastruktúrák fertőzött rendszerei, és a támadások célpontjaivá váló iparágak (például az egészségügy).
  • A személyes adatok védelmének törvényi követelményei mindenhol a világon egyre fontosabbak, valamint a kormányok, vállalatok és felhasználók közös összefogásai
  • Internetes zaklatások: a webes fenyegetések növekedése a gyerekek és fiatalok körében.

 

Vírustoplista

Az ESET több millió felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2015 decemberében a következő 10 károkozó terjedt világszerte a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 21.64%-áért. Aki pedig folyamatosan és első kézből szeretne értesülni a legújabb Facebook-os kártevőkről, a közösségi oldalt érintő mindenfajta megtévesztésről, az csatlakozhat hozzánk az ESET Magyarország, illetve az antivirusblog.hu oldalán.

 

2015. december havi vírus statisztika

 

1. Win32/Bundpil féreg

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 5.57%

A Win32/Bundpil féreg hordozható külső adathordozókon terjed. Futása során különféle átmeneti állományokat hoz létre a megfertőzött számítógépen, majd egy láthatatlan kártékony munkafolyamatot is elindít. Valódi károkozásra is képes, a meghajtóinkról az *.exe, *.vbs, *.pif, *.cmd kiterjesztésű és a Backup állományokat törölheti. Ezenkívül egy külső URL címről megkísérel további kártékony komponenseket is letölteni a HTTP protokoll segítségével, majd ezeket lefuttatja.

Bővebb információ: www.virusradar.com/en/Win32_Bundpil.A/description

 

2. JS/TrojanDownloader.Nemucod trójai

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2.68%

A JS/TrojanDownloader.Nemucod trójai HTTP kapcsolaton keresztül további kártékony kódokat igyekszik letölteni a megfertőzött számítógépre. A program egy olyan URL listát is tartalmaz, amelynek linkhivatkozásait végiglátogatva különféle kártevőket próbál meg letölteni ezekről a címekről, majd végül a kártékony kódokat a gépen le is futtatja.

Bővebb információ: www.virusradar.com/en/JS_TrojanDownloader.Nemucod/detail

 

3. LNK/Agent BZ

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2.32%

A LNK/Agent.BZ trójai szintén egy olyan kártékony link hivatkozás, amelyik különféle parancsokat fűz össze és futtat le észrevétlenül a háttérben. Működését tekintve hasonlít a régi autorun.inf mechanizmusára.

Bővebb információ: www.virusradar.com/en/LNK_Agent.BZ/detail

 

4. HTML/ScrInject trójai

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.97%

A HTML/ScrInject trójai egy RAR segédprogrammal tömörített állomány, amely telepítése során egy üres (c:\windows\blank.html) állományt jelenít meg a fertőzött gép böngészőjében. Hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni.

Bővebb információ: www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/scrinject-b-gen

 

5. LNK/Agent.AV trójai

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.80%

A LNK/Agent.AV trójai egy olyan kártékony link hivatkozás, amelyik különféle parancsokat fűz össze és futtat le észrevétlenül a háttérben. Működését tekintve hasonlít a régi autorun.inf mechanizmusára.

Bővebb információ: www.virusradar.com/en/LNK_Agent.AV/description

 

6. LNK/Agent.BS trójai

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.75%

A LNK/Agent.BS trójai szintén egy olyan kártékony link hivatkozás, amelyik különféle parancsokat fűz össze és futtat le észrevétlenül a háttérben. Működését tekintve hasonlít a régi autorun.inf mechanizmusára.

Bővebb információ: www.virusradar.com/en/LNK_Agent.BS/detail

 

7. JS/TrojanDownloader.Iframe trójai

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.58%

A JS/TrojanDownloader.Iframe trójai módosítja a böngészőklienst, és önhatalmúlag átirányítja a találatokat különféle kártékony programokat tartalmazó rosszindulatú weboldalakra. A trójai kártevő kódja leggyakrabban a weboldalak HTML beágyazásában található.

Bővebb információ: www.virusradar.com/JS_TrojanDownloader.Iframe.NKE/description

 

8. Win32/Sality vírus

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.42%

A Win32/Sality egy polimorfikus fájlfertőző vírus. Futtatása során elindít egy szerviz folyamatot, illetve registry bejegyzéseket készít, hogy ezzel gondoskodjon arról, hogy a vírus minden rendszerindítás alkalmával elinduljon. A fertőzése során EXE illetve SCR kiterjesztésű fájlokat módosít, és megkísérli lekapcsolni a védelmi programokhoz tartozó szerviz folyamatokat.

Bővebb információ: www.virusradar.com/Win32_Sality.NAR/description

 

9. Win32/Ramnit vírus

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.31%

A Win32/Ramnit egy fájlfertőző vírus, amelynek kódja minden rendszerindításkor lefut. DLL és EXE formátumú állományokat képes megfertőzni, ám ezen kívül a HTM, illetve HTML fájlokba is illeszt kártékony utasításokat. Végrehajtásakor sebezhetőséget keres a rendszerben (CVE-2010-2568), és ha még nincs befoltozva a biztonsági rés, úgy távolról tetszőleges kód futtatására nyílik lehetőség. A támadók a távoli irányítási lehetőséggel képernyőképek készítését, jelszavak és egyéb bizalmas adatok kifürkészését, továbbítását is el tudják végezni.

Bővebb információ: www.virusradar.com/Win32_Ramnit.A/description

 

10. INF/Autorun vírus

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.24%

Az INF/Autorun gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul, és fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon is) terjed.

Bővebb információ: www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21autorun