Információk

Alkotások

Ki pályázhat?

Beküldési feltételek

Díjazás, elbírálás

Kiértesítés

„NETEZZ BIZTONSÁGBAN!”
KREATÍV PÁLYÁZAT

Tájékoztatunk, hogy a Netezz biztonságban kreatív pályázat véget ért.

A pályamunkákat hattagú zsűrink bírálta el azok kidolgozottsága, a témához való kapcsolódás, az ötletesség és a technika sajátosságainak alkalmazása alapján.

Ezen felül a pályázat aloldalán közönségszavazást hirdettünk ki, amely 2022. november 7-én ért véget.  A közönségszavazás során az alkotások mellett feltüntettük a pályázók teljes nevét. A legtöbb szavazatot kapó pályamunkák közül került ki az első, második és harmadik helyezett közönségdíjas alkotás.

A zsűri értékelése alapján, valamint a közönségszavazás alapján a nyertesek a következőek:

Főnyeremény

1. helyezett:

6-12 éves korosztály: Szandbauer Milos

Nyereménye: 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc, 1 db Nintendo Switch szülői felügyelettel és sport játékkal

13-20 éves korosztály: Takiguchi Noa

Nyereménye: 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc, 1 db Microsoft Xbox Series X 1TB Játékkonzol

2. helyezett:

6-12 éves korosztály: Bíró Barnabás

Nyereménye: 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc, 1 db ESET ajándékcsomag

13-20 éves korosztály: Kozla Dávid

Nyereménye: 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc, 1 db ESET ajándékcsomag

3. helyezett:

6-12 éves korosztály: Hünlich Ingrid

Nyereménye: 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc, 1 db ESET ajándékcsomag

13-20 éves korosztály: Suki Roland Márk

Nyereménye: 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc, 1 db ESET ajándékcsomag

A közönségszavazás nyertesei

1. helyezett:

6-12 éves korosztály: Horváth Patrik

Nyereménye: 1 db biztonságos követő, 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc

13-20 éves korosztály: Ruzsbánszki Ádám

Nyereménye: 1 db biztonságos követő, 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc

2. helyezett:

6-12 éves korosztály: Szegedi Anna

Nyereménye: 1 db ESET ajándékcsomag, 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc

13-20 éves korosztály: Gajdos Gergő

Nyereménye: 1 db ESET ajándékcsomag, 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc

3. helyezett: 

6-12 éves korosztály: Dudás Márk

Nyereménye: 1 db ESET ajándékcsomag, 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc

13-20 éves korosztály: Varga Márton

Nyereménye: 1 db ESET ajándékcsomag, 1 db 1 évre, 1 eszközre érvényes ESET Internet Security licenc

Köszönjük szépen mindenkinek a pályázatban való részvételt és szavazást. A nyerteseknek gratulálunk, velük hamarosan e-mailben vesszük fel a kapcsolatot.

Tekintsd meg további tartalmainkat is!

Az internet remek dolog, amely lehetővé tette, hogy kényelmesen, otthonunk biztonságából tanulhassunk és dolgozhassunk - de nem feledkezhetünk meg a világháló veszélyeiről sem. Az alábbiakban összegyűjtöttünk minden olyan hasznos tanácsot, amely hozzájárulhat digitális biztonságunkhoz. Kérjük, válasszon az Önnek megfelelő tartalmak közül:

MINDENKINEK

Hasznos ajánlások és cikkek, amelyek mindenki biztonságát szolgálják.

SZÜLŐKNEK

Cikkek és tanácsok szülőknek a család digitális biztonságáért.

GYEREKEKNEK

Edukatív és szórakoztató tartalmak gyerekeknek, amelyekkel felkészíthetjük őket a biztonságtudatos internethasználatra.

FIATALOKNAK

Tudj meg többet edukatív cikkeinkkel arról, hogy hogyan védheted meg személyes adataidat és digitális eszközeidet az online térben.

INFLUENCEREK ÚJ

Ismerje meg, milyen veszélyekkel szembesültek a hazai közösségi média ismert szereplői, és hogyan segítettünk nekik azok elhárításában.

VIDEÓK

Tudjon meg többet az IT világról rövid videóink segítségével.

FOGALOMTÁR

Ismerje meg a leggyakoribb online fenyegetéseket!

HÍREK

A legfrissebb hírek az IT biztonság világában. Legyen naprakész az ESET-tel!

JÁTÉKOK

Játsszon, tanuljon és kapcsolódjon ki Ön is változatos játékainkkal a vírusok világában!