A világháló fenyegetettségei nem csak a felnőtteket érintik, hanem a fiatalabbakat is, akik tapasztalatlanságuk miatt talán még nagyobb veszélynek vannak kitéve. A gyerekek egyre hamarabb veszik birtokba az internetet, töltenek fel magukról fotókat és osztanak meg személyes információkat, amivel aztán könnyen céltáblává is válhatnak.
A tiltás nem megoldás!
Sok szülő követi el azt a hibát, hogy tiltással próbálja korlátozni az interneten töltött időt, azonban ez csak ritkán célravezető. Közösen kell megállapodni olyan szabályokban, amelyeket később számon lehet kérni, ha pedig valamiben hibázik a gyermek, türelmesen el kell magyarázni, hogy hogyan lehetne legközelebb mindezt jobban csinálni. Fel kell ismernünk, hogy a fiatalkorúak számára az internet már nem eszköz, hanem élettér, tehát nem az a kérdés, hogy mennyi időt töltenek a virtuális térben, hanem, hogy ez alatt az idő alatt mi történik velük. A magyar társadalom 79 %-a ugyanis rendszeres internethasználó, a 10-18 éves gyerekek 88 százaléka pedig rendelkezik profillal a közösségi oldalakon, amely az online zaklatás egyik legmeghatározóbb platformja. Egy internetes veszélyeket, és azok hatásait vizsgáló nemzetközi felmérés statisztikája például azt mutatja, hogy Magyarországon 10-ből 9 személy esik áldozatául az online zaklatás valamilyen formájának, legyen az bántalmazás, fizikai vagy lelki erőszak. Sajnos gyerekfejjel, de sokszor még felnőttként sem tudjuk megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket. Pedig a probléma nem maradhat megoldatlanul, hiszen annak súlyos negatív hatása lehet az áldozat lelki egészségére, kapcsolataira, teljesítményére, amely félelemhez, szorongáshoz és végső soron depresszióhoz vezethet.
Csak a letakart kamera a jó kamera?
Családi kisokos digitális szülőknek
Léteznek olyan vírusvédelmi programok és lehetőségek, amelyek a családunk digitális biztonságát szolgálják. Szakértőink 8 aranyszabályt fogalmaztak meg a szülők és gyerekek online védelme érdekében:
1. Elengedhetetlen a rendszeresen frissített biztonsági szoftver használata, nem csak az asztali számítógépeken és laptopokon, de a mobileszközeinken is.
2. Ugyanilyen fontos a számítógép vagy okostelefon, illetve táblagép operációs rendszerének (OS), illetve alkalmazásainak rendszeres hibajavító frissítése.
3. Szülőként érdemes résen lennünk és figyelnünk, hogy gyermekünk milyen tartalmakat látogat az interneten. Védjük jelszóval a számítógépet, az internet használatát pedig csak akkor engedélyezzük, amikor időről időre rápillanthatunk a monitorukra. Fontos, hogy az internethasználatnak pontos szabályai legyenek, amelyeket a gyerekek is betartanak.
4. A gyerekeket fontos megtanítani a személyes adatok védelmének fontosságára: magyarázzuk el nekik, hogy miért nem szabad megadniuk a személyes adataikat ismeretleneknek a különböző weboldalakon, közösségi hálózatokon vagy üzenetküldő szoftvereken keresztül.
5. Ma már a számítógépekbe, laptopokba épített webkamera is számos esetben biztonsági rés lehet. Léteznek ugyanis olyan rosszindulatú programok, amelyek a felhasználó tudta nélkül hozzáférnek a kamerához, illetve, ha hasonló szoftver korábban már megfertőzte a gépet, azt akár távolról is el lehet indítani. Fontos, hogy a gyerekek csak megbízható ismerősökkel – a szülők által is ismert barátaikkal vagy családtagokkal – való kommunikációra használják a kamerát. Arra is figyeljünk oda, hogy amikor gyermekünk nem veszi igénybe a webkamera funkciót, akkor húzzuk ki, vagy fedjük le azt. A Windows 10 beállításainál továbbá lehetőségünk van általánosságban, illetve az egyes alkalmazások esetén egyenként is engedélyezni vagy tiltani a kamerához való hozzáférést. Ezt a szolgáltatást további biztonsági rétegként egészíti ki az ESET Internet Security programban található webkamera védelem, amely minden olyan új esetben jelez, amikor valamilyen alkalmazás vagy folyamat hozzá szeretne férni a kameránkhoz. Ilyenkor lehetőségünk van tiltani vagy engedélyezni a hozzáférést, ráadásul a program el tudja menteni a választásunkat, így a jövőben nem fog ugyanazzal a folyamattal zaklatni, amellyel kapcsolatban korábban már rendelkeztünk.
6. Hívjuk fel a gyerekek figyelmét arra, hogy a közösségi oldalak használata során az általuk megosztott tartalmakat csak az ismerőseik vagy konkrét ismerősök szűk csoportja (pl. a legközelibb barátaik) számára tegyék elérhetővé. Ellenkező esetben már nem lesz kontrollunk afelett, hogy később ki és milyen adatokhoz fér hozzá a gyerekkel kapcsolatban.
7. Az internetre kikerülő információ örök, az internet nem felejt. Ne gondolja senki, hogy ha egy fotót, vagy akár egy közösségi oldal teljes felhasználói fiókját kitörli, akkor a kapcsolódó adatok véglegesen el is tűnnek a világhálóról. Lehet, hogy a képeket, bejegyzéseket, vagy hozzászólásokat valaki már korábban lementette a saját gépére, és azt bármikor újra feltöltheti, megoszthatja. A gyerekek és a szülők is gondolják meg alaposan, hogy milyen fotókat vagy adatokat tesznek elérhetővé magukról az interneten.
8. Ne felejtsük el, hogy a gyerekek számára az internet nem egy eszköz, hanem élettér. Ezért rendszeresen beszéljük meg gyerekeinkkel, mi történt ott velük, ahogy azt is megkérdezzük, hogy mi volt a játszótéren, vagy a fociedzésen. Az is hasznos, ha képezzük magunkat a számítógépes biztonság területén, hogy gyermekeink számára valóban hasznos tanácsokkal tudjunk szolgálni. Legyünk számukra az a felnőtt, akihez bátran mer fordulni, ha úgy érzi, bajba került.
Hatékony védelem az összes eszközödre
Többrétegű biztonsági megoldásainkkal nem kell tovább aggódnod online tevékenységeid miatt. Ehhez az alábbi termékeket javasoljuk:
korábbi nevén ESET Internet Security
Vírusvédelem, biztonság az online fizetési tranzakciók és személyes adatok számára, beleértve az adathalászat elleni és Wi-Fi védelmet is.
- Valós idejű vírusvédelem Biztonsági megoldásunk nem csak a vírusokkal szemben nyújt védelmet, hanem a rosszindulatú programok, zsarolókártevők, kémprogramok, adathalász támadások és más kártékony programok ellen is.
Elérhető macOS-re is. - Biztonságos bankolás és böngészés Bankolj, vásárolj és lépj kapcsolatba másokkal könnyedén. A Biztonságos böngésző biztosítja az adataid védelmét és segít elkerülni az adathalász csalásokat.
- Alacsony erőforrásigény Használd ki a gyors, észrevétlen vírusellenőrzések nyújtotta előnyöket. Az alacsony erőforrás- és sávszélesség-igénynek köszönhetően meghosszabbítja hardvered élettartamát is - nagyszerű választás játékhoz és szórakozáshoz!
- Okosotthonok és okostelefonok védelme Védd meg minden eszközödet a PC-ktől, laptopoktól és okostelefonoktól kezdve az okostévékig és IoT-eszközökig. Zárd le és kövesd nyomon eltűnt eszközeidet, és felügyeld a webkamerádhoz való hozzáférést.
- Tűzfal, Wi-Fi és hálózati védelem Szűrd le a nem kívánt tartalmakat, kapcsolódj biztonságosan a hálózatodhoz, és teszteld otthoni routeredet és okoseszközeidet a sebezhetőségek szempontjából.
- Felhőalapú sandbox vizsgálat Proaktív védelem a nulladik napi fenyegetések ellen, amely elemzi a gyanús mintákat egy elszigetelt felhőalapú sandbox környezetben.
- Kényelmes jelszókezelés Készíts, tárolj és rendszerezd biztonságosan jelszavaidat valamennyi eszközödön. Csak a mesterjelszót kell megjegyezned!
- Érzékeny adatok és fényképek titkosítása Tartsd biztonságban fájljaidat és USB-adathordozóidat katonai szintű titkosítással. Oszd meg adataidat másokkal biztonságosan.
- Fokozott fájl- és mappabiztonság Védd értékes adataidat azzal, hogy csak megbízható alkalmazások számára engedélyezed a mappák módosítását.
- Böngészők és személyes adatok fokozott védelme Könnyedén kezelheted a webhelyek értesítéseit, engedélyeit és eltávolíthatod a böngészőn keresztül feltöltött képek metaadatait - például a felvétel idejét és helyét.
- Korlátlan VPN Csatlakozz biztonságosan az internetre, és akadályozd meg a nem kívánt nyomon követéseket - bárhol, bármikor. Élvezd a korlátlan sávszélesség előnyeit, férj hozzá szabadon a kedvenc online tartalmaidhoz.
- Proaktív személyazonosság-védelem Védd digitális személyazonosságodat és előzd meg a személyazonosság-lopást. A funkció monitorozza a dark webet az adatszivárgások és a kiszivárgott személyes adatok után kutatva, és értesít, ha a személyes adataid veszélyben vannak.
LEGKEDVELTEBB
korábbi nevén ESET Smart Security Premium
Fokozd adataid védelmét a Jelszókezelővel, az érzékeny fájlok titkosításával és a legmodernebb fenyegetés-észleléssel.
- Valós idejű vírusvédelem Biztonsági megoldásunk nem csak a vírusokkal szemben nyújt védelmet, hanem a rosszindulatú programok, zsarolókártevők, kémprogramok, adathalász támadások és más kártékony programok ellen is.
Elérhető macOS-re is. - Biztonságos bankolás és böngészés Bankolj, vásárolj és lépj kapcsolatba másokkal könnyedén. A Biztonságos böngésző biztosítja adataid védelmét és segít elkerülni az adathalász csalásokat.
- Alacsony erőforrásigény Használd ki a gyors, észrevétlen vírusellenőrzések nyújtotta előnyöket. Az alacsony erőforrás- és sávszélesség-igénynek köszönhetően meghosszabbítja hardvered élettartamát is - nagyszerű választás játékhoz és szórakozáshoz!
- Okosotthonok és okostelefonok védelme Védd meg minden eszközödet a PC-ktől, laptopoktól és okostelefonoktól kezdve az okostévékig és IoT-eszközökig. Zárd le és kövesd nyomon az eltűnt eszközeidet, és felügyeld a webkamerádhoz való hozzáférést.
- Tűzfal, Wi-Fi és hálózati védelem Szűrd le a nem kívánt tartalmakat, kapcsolódj biztonságosan a hálózatodhoz, és teszteld otthoni routeredet és okoseszközeidet a sebezhetőségek szempontjából.
- Felhőalapú sandbox vizsgálat Proaktív védelem a nulladik napi fenyegetések ellen, amely elemzi a gyanús mintákat egy elszigetelt felhőalapú sandbox környezetben.
- Kényelmes jelszókezelés Készíts, tárolj és rendszerezd biztonságosan jelszavaidat valamennyi eszközödön. Csak a mesterjelszót kell megjegyezned!
Elérhető macOS-re is. - Érzékeny adatok és fényképek titkosítása Tartsa biztonságban fájljait és USB-adathordozóit katonai szintű titkosítással. Ossza meg adatait másokkal biztonságosan.
- Fokozott fájl- és mappabiztonság Védje értékes adatait azzal, hogy csak megbízható alkalmazások számára engedélyezi a mappák módosítását.
- Böngészők és személyes adatok fokozott védelme Könnyedén kezelheted a webhelyek értesítéseit, engedélyeit és eltávolíthatod a böngészőn keresztül feltöltött képek metaadatait - például a felvétel idejét és helyét.
- Korlátlan VPN Csatlakozz biztonságosan az internetre, és akadályozd meg a nem kívánt nyomon követéseket - bárhol, bármikor. Élvezd a korlátlan sávszélesség előnyeit, férj hozzá szabadon a kedvenc online tartalmaidhoz.
- Proaktív személyazonosság-védelem Védd digitális személyazonosságodat és előzd meg a személyazonosság-lopást. A funkció monitorozza a dark webet az adatszivárgások és a kiszivárgott személyes adatok után kutatva, és értesít, ha a személyes adataid veszélyben vannak.
5-10 eszközre
A legátfogóbb otthoni biztonsági csomag VPN-nel és a fényképek metaadatát eltávolító funkcióval a teljes nyugalom érdekében.
- Valós idejű vírusvédelem Biztonsági megoldásunk nem csak a vírusokkal szemben nyújt védelmet, hanem a rosszindulatú programok, zsarolókártevők, kémprogramok, adathalász támadások és más kártékony programok ellen is.
Elérhető macOS-re is. - Biztonságos bankolás és böngészés Bankolj, vásárolj és lépj kapcsolatba másokkal könnyedén. A Biztonságos böngésző biztosítja adataid védelmét és segít elkerülni az adathalász csalásokat.
- Alacsony erőforrásigény Használd ki a gyors, észrevétlen vírusellenőrzések nyújtotta előnyöket. Az alacsony erőforrás- és sávszélesség-igénynek köszönhetően meghosszabbítja hardvered élettartamát is - nagyszerű választás játékhoz és szórakozáshoz!
- Okosotthonok és okostelefonok védelme Védd meg minden eszközödet a PC-ktől, laptopoktól és okostelefonoktól kezdve az okostévékig és IoT-eszközökig. Zárd le és kövesd nyomon az eltűnt eszközeidet, és felügyeld a webkamerádhoz való hozzáférést.
- Tűzfal, Wi-Fi és hálózati védelem Szűrd le a nem kívánt tartalmakat, kapcsolódj biztonságosan a hálózatodhoz, és teszteld otthoni routeredet és okoseszközeidet a sebezhetőségek szempontjából.
- Felhőalapú sandbox vizsgálat Proaktív védelem a nulladik napi fenyegetések ellen, amely elemzi a gyanús mintákat egy elszigetelt felhőalapú sandbox környezetben.
- Kényelmes jelszókezelés Készíts, tárolj és rendszerezd biztonságosan jelszavaidat valamennyi eszközödön. Csak a mesterjelszót kell megjegyezned!
Elérhető macOS-re is. - Érzékeny adatok és fényképek titkosítása Tartsd biztonságban fájljaidat és USB-adathordozóidat katonai szintű titkosítással. Oszd meg adataidat másokkal biztonságosan.
- Fokozott fájl- és mappabiztonság Védd értékes adataidat azzal, hogy csak megbízható alkalmazások számára engedélyezed a mappák módosítását.
- Böngészők és személyes adatok fokozott védelme Könnyedén kezelheted a webhelyek értesítéseit, engedélyeit és eltávolíthatod a böngészőn keresztül feltöltött képek metaadatait - például a felvétel idejét és helyét.
- Korlátlan VPN Csatlakozz biztonságosan az internetre, és akadályozd meg a nem kívánt nyomon követéseket - bárhol, bármikor. Élvezd a korlátlan sávszélesség előnyeit, férj hozzá szabadon a kedvenc online tartalmaihoz.
Elérhető macOS-re is. - Proaktív személyazonosság-védelem Védd digitális személyazonosságodat és előzd meg a személyazonosság-lopást. A funkció monitorozza a dark webet az adatszivárgások és a kiszivárgott személyes adatok után kutatva, és értesít, ha a személyes adataid veszélyben vannak.
Elérhető macOS-re is.