Itt az idő végleg búcsút intenünk a Windows XP-nek, és a Vistának is!

Következő bejegyzés

Némileg meglepő, hogy az XP-k mennyire tartják magukat több utód operációs rendszerrel szemben. A Windows Vista – amitől a Microsoft nem sokkal ezt követően, április 11-én búcsúzott – csupán az asztali számítógépek 1%-án fut jelenleg, összesítésben pedig a Windows XP-k statisztikái a Windows 8 és 8.1 együttes felhasználói adataival vetekednek.

Feltehetnénk a kérdést tehát, miért használnak még mindig sokan egy ilyen elavult szoftvert, ami rég túllépte tervezett élettartamát (amely 2014 áprilisán ért véget)? Az ESET szakemberei szerint ennek az alábbi okai lehetnek:

  • A számítógépen olyan kulcsfontosságú alkalmazásokat használnak, amelyek kizárólag Windows XP-n futnak.
  • A számítógép olyan hardvert használ, ami csak Microsoft Windows XP-vel működhet. Ez leginkább ipari, orvosi és tudományos berendezéseknél fordul elő, ahol az operációs rendszer mintegy belső vezérlőként funkcionál, és a rendszer újabb verziókra való fejlesztése vagy épp lecserélése túl költséges lenne.
  • Specifikus funkciókat szolgál ki, amelyeket a felhasználó megkedvelt, illetve hozzászokott a használatukhoz.
  • A felhasználó egyszerűen nem szeretne egy újabb licenszért fizetni és a biztonság nem igazán aggasztja, miután csak egy-egy bizonyos funkciót használ, például a kedvenc weboldalait böngészi, vagy recepteket jegyez fel (amit egyébként offline módon is megtehetne).

Mindeközben az XP-k kiterjesztett támogatásának megszűnésével a biztonsági problémák előfordulása, illetve a virtuális fenyegetések száma évről évre egyre növekszik. Ezért, hacsak nem elszigetelten használjuk az XP-nk, vagy nem kizárólag ezen a platformon elérhető, kritikus funkciókat használunk rajta, érdemes megfontolni egy újabb operációs rendszer alkalmazását a biztonságosabb számítógéphasználat érdekében.

Frissítések és javítások hiányában a számítógépünk könnyen rosszindulatú kártevők célkeresztjébe kerülhet, amelyek jelentős adatvédelmi kockázattal fenyegethetnek. Ugyanez igaz számos XP-specifikus alkalmazásra is, amelyeket a Microsoft immár 3 éve nem támogat és nyílt teret engednek a kibertámadásoknak. Ez alól ugyan van néhány kivétel, így például a Firefox, amely mind a Windows XP, mind a Vista rendszerekre kiterjesztett támogatást nyújt továbbra is.

Az ESET szakembereinek javaslatai, ha mégis Windows XP operációs rendszert szeretnénk használni:

  1. Ha nem szeretnénk megválni a Windows XP rendszerünktől, javasolt az összes még elérhető frissítést telepíteni (kezdésnek a Service Pack 3-at) az operációs rendszeren. Illetve érdemes a legújabb, de még az XP-t támogató verziókra frissíteni az összes szoftveres alkalmazást, amit használunk.
  2. Ha lehetséges, elszigetelten használjuk XP rendszerünket, vagyis internetkapcsolat nélkül. Alternatív megoldásként pedig megszakíthatjuk az internetelérést, ha épp nincs rá szükségünk.
  3. Fontos, hogy megbízható, friss verziójú és többszintű biztonsági szoftvert használjunk (frissítés csak adatkapcsolat esetén lehetséges).
  4. Használjunk külön adminisztrátori és felhasználói fiókokat annak megfelelően, hogy hányan használják a számítógépet. Ezzel valamelyest csökkenthetjük a kártevők támadásainak kiterjedtségét, ha esetleg bejutottak a rendszerünkbe.
  5. Kapcsoljuk ki az AutoPlay és AutoRun funkciókat, mivel a kártevők vagy azok alkotói sok esetben ezeken keresztül telepítenek vagy töltenek le kártékony kódokat a gépünkre.

Ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy a fenti lépések egyike sem nyújt teljes védelmet az asztali gépek felhasználói számára, csupán a támadási felületet teszi kisebbé. Ajánlatos inkább egy olyan új operációs rendszerre váltani, ami folyamatos frissítéseket és javítási lehetőségeket kínál, valamint korszerű alkalmazásokkal és biztonsági megoldásokkal szolgál.