Laptopok és okostelefonok tízezreit hagyjuk szórakozóhelyeken

Következő bejegyzés

A tanulmány 600 szórakozóhely megkérdezésével készült. Ezek szerint átlagban 12 telefont vagy laptopot hagynak el báronként szerte Angliában. Természetesen jó hírünk is van: ezen elvesztett eszközök 83%-a visszatalál eredeti gazdájához.

„Amint felüti a fejét a karácsonyi céges összejövetelek szezonja, ahol szinte elkerülhetetlen az alkoholfogyasztás, az emberek sokkal figyelmetlenebbek lesznek. Ez azt is jelenti, hogy a munkában használt telefonok és laptopok az egyik leginkább veszélyeztetett célcsoportja ezeknek az összejöveteleknek. Habár a vizsgálat azt is kimutatta, hogy a legtöbb ilyen eszköz visszakerül a tulajdonosához, viszont még így is nagy az esélye annak, hogy a jelszavak nélkül hagyott, eszközök illetéktelenek kezébe kerülnek. Mivel az általunk használt laptopokon és telefonokon egyre több az érzékeny információ (banki és céges adatok), így a védelemre is egyre nagyobb szükség.” – mondta Mark James, az ESET biztonság specialistája.

A tanulmány továbbá arra is rávilágított, hogy bár az elhagyott készülékek tulajdonosainak többségével (61%) felvették a kapcsolatot a bárokból, de a rendőrségnek mindössze 18%-uk adta át a telefont. Emellett a válaszadók 60%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy ha lehetőségük lenne, akkor belenéznének-e a megtalált telefonba.

„A karácsonyi időszakban, a zsúfolt bevásárlóközpontokban és az önfeledt bulik közepette is, legyen mindenki különösen óvatos és használjon lopásvédelmi megoldást a noteszgépén és Androidos telefonján. Titkosítsuk adatainkat, hogy azok akkor is biztonságban maradjanak, ha elvesztjük, vagy ellopják bármely eszközünket.” – adott pár praktikus tanácsot Béres Péter a Sicontact Kft., az ESET magyarországi disztribútorának vezető IT tanácsadója.

Végül pár érdekes adat, hogy a mobil eszközökön kívül miket hagyunk el előszeretettel szórakozóhelyeken:

  • gyereket
  • valakinek a hamvait
  • cipőt
  • faágakat
  • felfújható elefántot
  • hatalmas lovat ábrázoló képet