Laptopok, okostelefonok és táblagépek - az okoseszközök többségének már van beépített kamerája. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már nem számít, hogy egy barátod az utca, vagy a világ másik végén él, a webkamerád segítségével bármikor beszélgethetsz (majdnem) szemtől szemben.
A videohívások, a szelfik, a vlogolás, valamint telefonok és számítógépek apró kamerái olyan könnyűvé teszik a kapcsolattartást, amennyire csak lehet. Ezt a fajta szabadságot pedig különösen élvezik a tizenévesek. Viszont nem csak az emberi kapcsolatok profitálnak ebből a technológiából - a szélhámosok is gyorsan felismerték, hogyan használhatják ki, hogy kémkedésre alkalmas eszközök kerültek asztalainkra és zsebeinkbe.
Emiatt ami a múltban paranoiának tűnhetett, ma már teljesen ésszerűnek bizonyul: néhány évvel ezelőtt, amikor Mark Zuckerbergről készült egy fotó, amelynek hátterében a leragasztott webkamerás laptopja is látható volt, senki sem gondolta, hogy túlzásba esett volna.
Éppen ellenkezőleg, kifejezetten ajánlott a webkamerák körültekintő használata, mivel minden csatlakoztatott eszköz potenciális célpontot jelent a támadók számára. Rosszindulatú kódok használatával a kiberbűnözők betörhetnek egy általuk kiválasztott eszközbe, és saját céljaikra használhatják annak kameráját vagy mikrofonját.
Ezzel a technikával a támadók az áldozatok tudta nélkül be- és kikapcsolhatják a kameráikat, így kémkedve életük legbensőségesebb helyzetei után. Motivációik változatosak: egyesek egyszerűen csak izgalmasnak találják, hogy titokban másokat figyelhetnek, mások viszont pénzt akarnak kizsarolni az áldozataiktól. Ha a sértett nem csinálja azt, vagy nem fizeti meg azt az összeget, amit a kémkedők követelnek, a róluk készült videókat vagy képeket közzéteszik az interneten.
Elővigyázatossággal a következőket teheted:
- Ha nem használod a webkamerádat, mindig takard le azt. Így ha támadók fel is törik azt, többnyire használhatatlan lesz számukra. Erre a célra már öntapadós webkamera takarókat is vásárolhatsz, amelyeket egyszerűen csak el kell húznod, ha használni szeretnéd a kamerát.
- Győződj meg arról, hogy a webkamera alapértelmezett beállítása a „kikapcsolt”.
- Használj megbízható, naprakész internetbiztonsági megoldást, amely szoftveres szinten képes védeni a webkamerádat. Az ESET Internet Security figyelmeztet, ha egy program hozzá szeretne férni a webkamerádhoz, és lehetővé teszi a letiltását.
- Győződj meg arról, hogy nem raktál olyan helyre webkamerát vagy kamerával ellátott okoseszközt, ahol azok intim helyzeteket rögzíthetnek, amelyekkel a csalók visszaélhetnek.
- Semmi olyat ne tegyél egy fedetlen webkamera előtt, amit akkor sem tennél, ha valaki nézne téged.
- Mutass jó példát ismerőseid, barátaid számára!
Tanulj szórakozva a helyes webkamera használatról!
Ajánljuk figyelmedbe Elias két világ között sorozatunkat, amelynek 9. epizódjában Elias egyik közeli barátja kap egy furcsa zsaroló levelet, amely azt állítja, hogy felvételeket készítettek róla a webkameráján keresztül.
Hatékony védelem az összes eszközödre
Többrétegű biztonsági megoldásainkkal nem kell tovább aggódnod online tevékenységeid miatt. Ehhez az alábbi termékeket javasoljuk:
korábbi nevén ESET Internet Security
Vírusvédelem, biztonság az online fizetési tranzakciók és személyes adatok számára, beleértve az adathalászat elleni és Wi-Fi védelmet is.
- Valós idejű vírusvédelem Biztonsági megoldásunk nem csak a vírusokkal szemben nyújt védelmet, hanem a rosszindulatú programok, zsarolókártevők, kémprogramok, adathalász támadások és más kártékony programok ellen is.
Elérhető macOS-re is. - Biztonságos bankolás és böngészés Bankolj, vásárolj és lépj kapcsolatba másokkal könnyedén. A Biztonságos böngésző biztosítja az adataid védelmét és segít elkerülni az adathalász csalásokat.
- Alacsony erőforrásigény Használd ki a gyors, észrevétlen vírusellenőrzések nyújtotta előnyöket. Az alacsony erőforrás- és sávszélesség-igénynek köszönhetően meghosszabbítja hardvered élettartamát is - nagyszerű választás játékhoz és szórakozáshoz!
- Okosotthonok és okostelefonok védelme Védd meg minden eszközödet a PC-ktől, laptopoktól és okostelefonoktól kezdve az okostévékig és IoT-eszközökig. Zárd le és kövesd nyomon eltűnt eszközeidet, és felügyeld a webkamerádhoz való hozzáférést.
- Tűzfal, Wi-Fi és hálózati védelem Szűrd le a nem kívánt tartalmakat, kapcsolódj biztonságosan a hálózatodhoz, és teszteld otthoni routeredet és okoseszközeidet a sebezhetőségek szempontjából.
- Felhőalapú sandbox vizsgálat Proaktív védelem a nulladik napi fenyegetések ellen, amely elemzi a gyanús mintákat egy elszigetelt felhőalapú sandbox környezetben.
- Jelszókezelő (kivezetés alatt) Készíts, tárolj és rendszerezd biztonságosan jelszavaidat valamennyi eszközödön. Csak a mesterjelszót kell megjegyezned!
- Érzékeny adatok és fényképek titkosítása Tartsd biztonságban fájljaidat és USB-adathordozóidat katonai szintű titkosítással. Oszd meg adataidat másokkal biztonságosan.
- Fokozott fájl- és mappabiztonság Védd értékes adataidat azzal, hogy csak megbízható alkalmazások számára engedélyezed a mappák módosítását.
- Böngészők és személyes adatok fokozott védelme Könnyedén kezelheted a webhelyek értesítéseit, engedélyeit és eltávolíthatod a böngészőn keresztül feltöltött képek metaadatait - például a felvétel idejét és helyét.
- Korlátlan VPN Csatlakozz biztonságosan az internetre, és akadályozd meg a nem kívánt nyomon követéseket - bárhol, bármikor. Élvezd a korlátlan sávszélesség előnyeit, férj hozzá szabadon a kedvenc online tartalmaidhoz.
- Proaktív személyazonosság-védelem Védd digitális személyazonosságodat és előzd meg a személyazonosság-lopást. A funkció monitorozza a dark webet az adatszivárgások és a kiszivárgott személyes adatok után kutatva, és értesít, ha a személyes adataid veszélyben vannak.
LEGKEDVELTEBB
korábbi nevén ESET Smart Security Premium
Prémium védelem az érzékeny fájlok titkosításával és a legmodernebb fenyegetés-észleléssel. A csomag 2025.10.21-től VPN-nel bővül.
- Valós idejű vírusvédelem Biztonsági megoldásunk nem csak a vírusokkal szemben nyújt védelmet, hanem a rosszindulatú programok, zsarolókártevők, kémprogramok, adathalász támadások és más kártékony programok ellen is.
Elérhető macOS-re is. - Biztonságos bankolás és böngészés Bankolj, vásárolj és lépj kapcsolatba másokkal könnyedén. A Biztonságos böngésző biztosítja adataid védelmét és segít elkerülni az adathalász csalásokat.
- Alacsony erőforrásigény Használd ki a gyors, észrevétlen vírusellenőrzések nyújtotta előnyöket. Az alacsony erőforrás- és sávszélesség-igénynek köszönhetően meghosszabbítja hardvered élettartamát is - nagyszerű választás játékhoz és szórakozáshoz!
- Okosotthonok és okostelefonok védelme Védd meg minden eszközödet a PC-ktől, laptopoktól és okostelefonoktól kezdve az okostévékig és IoT-eszközökig. Zárd le és kövesd nyomon az eltűnt eszközeidet, és felügyeld a webkamerádhoz való hozzáférést.
- Tűzfal, Wi-Fi és hálózati védelem Szűrd le a nem kívánt tartalmakat, kapcsolódj biztonságosan a hálózatodhoz, és teszteld otthoni routeredet és okoseszközeidet a sebezhetőségek szempontjából.
- Felhőalapú sandbox vizsgálat Proaktív védelem a nulladik napi fenyegetések ellen, amely elemzi a gyanús mintákat egy elszigetelt felhőalapú sandbox környezetben.
- Jelszókezelő (kivezetés alatt) Készíts, tárolj és rendszerezd biztonságosan jelszavaidat valamennyi eszközödön. Csak a mesterjelszót kell megjegyezned!
Elérhető macOS-re is. - Érzékeny adatok és fényképek titkosítása Tartsa biztonságban fájljait és USB-adathordozóit katonai szintű titkosítással. Ossza meg adatait másokkal biztonságosan.
- Fokozott fájl- és mappabiztonság Védje értékes adatait azzal, hogy csak megbízható alkalmazások számára engedélyezi a mappák módosítását.
- Böngészők és személyes adatok fokozott védelme Könnyedén kezelheted a webhelyek értesítéseit, engedélyeit és eltávolíthatod a böngészőn keresztül feltöltött képek metaadatait - például a felvétel idejét és helyét.
- Korlátlan VPN Csatlakozz biztonságosan az internetre, és akadályozd meg a nem kívánt nyomon követéseket - bárhol, bármikor. Élvezd a korlátlan sávszélesség előnyeit, férj hozzá szabadon a kedvenc online tartalmaidhoz.
- Proaktív személyazonosság-védelem Védd digitális személyazonosságodat és előzd meg a személyazonosság-lopást. A funkció monitorozza a dark webet az adatszivárgások és a kiszivárgott személyes adatok után kutatva, és értesít, ha a személyes adataid veszélyben vannak.
5-10 eszközre
A legátfogóbb otthoni biztonsági csomag VPN-nel és a fényképek metaadatát eltávolító funkcióval a teljes nyugalom érdekében.
- Valós idejű vírusvédelem Biztonsági megoldásunk nem csak a vírusokkal szemben nyújt védelmet, hanem a rosszindulatú programok, zsarolókártevők, kémprogramok, adathalász támadások és más kártékony programok ellen is.
Elérhető macOS-re is. - Biztonságos bankolás és böngészés Bankolj, vásárolj és lépj kapcsolatba másokkal könnyedén. A Biztonságos böngésző biztosítja adataid védelmét és segít elkerülni az adathalász csalásokat.
- Alacsony erőforrásigény Használd ki a gyors, észrevétlen vírusellenőrzések nyújtotta előnyöket. Az alacsony erőforrás- és sávszélesség-igénynek köszönhetően meghosszabbítja hardvered élettartamát is - nagyszerű választás játékhoz és szórakozáshoz!
- Okosotthonok és okostelefonok védelme Védd meg minden eszközödet a PC-ktől, laptopoktól és okostelefonoktól kezdve az okostévékig és IoT-eszközökig. Zárd le és kövesd nyomon az eltűnt eszközeidet, és felügyeld a webkamerádhoz való hozzáférést.
- Tűzfal, Wi-Fi és hálózati védelem Szűrd le a nem kívánt tartalmakat, kapcsolódj biztonságosan a hálózatodhoz, és teszteld otthoni routeredet és okoseszközeidet a sebezhetőségek szempontjából.
- Felhőalapú sandbox vizsgálat Proaktív védelem a nulladik napi fenyegetések ellen, amely elemzi a gyanús mintákat egy elszigetelt felhőalapú sandbox környezetben.
- Jelszókezelő (kivezetés alatt) Készíts, tárolj és rendszerezd biztonságosan jelszavaidat valamennyi eszközödön. Csak a mesterjelszót kell megjegyezned!
Elérhető macOS-re is. - Érzékeny adatok és fényképek titkosítása Tartsd biztonságban fájljaidat és USB-adathordozóidat katonai szintű titkosítással. Oszd meg adataidat másokkal biztonságosan.
- Fokozott fájl- és mappabiztonság Védd értékes adataidat azzal, hogy csak megbízható alkalmazások számára engedélyezed a mappák módosítását.
- Böngészők és személyes adatok fokozott védelme Könnyedén kezelheted a webhelyek értesítéseit, engedélyeit és eltávolíthatod a böngészőn keresztül feltöltött képek metaadatait - például a felvétel idejét és helyét.
- Korlátlan VPN Csatlakozz biztonságosan az internetre, és akadályozd meg a nem kívánt nyomon követéseket - bárhol, bármikor. Élvezd a korlátlan sávszélesség előnyeit, férj hozzá szabadon a kedvenc online tartalmaihoz.
Elérhető macOS-re is. - Proaktív személyazonosság-védelem Védd digitális személyazonosságodat és előzd meg a személyazonosság-lopást. A funkció monitorozza a dark webet az adatszivárgások és a kiszivárgott személyes adatok után kutatva, és értesít, ha a személyes adataid veszélyben vannak.
Elérhető macOS-re is.


